2020

2017

Írta: Super User. Beküldve: Uncategorised.

Nyuszi Fesztivál

2017. április 08-án került megrendezésre immár negyedik alkalommal, melynek az ásotthalmi Művelődési ház és Szent István tér a színtere. Legfőképpen a gyerekeknek szól, de a felnőttek is jól szórakoztak ezen a húsvét előcsalogató napon.

Az idei fesztiválra igyekeztünk régi hagyományokat is becsempészni.

A népszokásokat egy húsvéti hagyományaink-képkiállítással, tojásfestéssel, locsolkodással próbáltuk felidézni, még a fotósarok is ennek képében készült, melynél a fesztivál emlékképét lehetett elkészíteni. A tojásfestés is emlékezetes marad mert óriás tojást festhettek ki közösen a gyerekek, az eredmény pedig csodálatos lett attól, hogy sok kis gyerekkéz hagyott rajta emléket.

Meghívottunk a Ribizli Bohóc volt, interaktív műsorával nyűgözte le a kicsiket és nagyokat egyaránt, vidám hangulatot teremtett.

Az előadás végén pedig húsvéti ételek csemegéjét fogyasztatták a vendégek, így tele energiával élvezhették e napot.

Volt még nyuszi simogató, nyuszijátszótér, kézműves foglalkozás, nyuszibemutató, majd a várva várt tojásvadászattal folytatódott programunk, a park egész területén tojások voltak elrejtve ezt a gyerekek megkeresték feldíszítették vele Ásotthalom tojásfáját, végül minden gyerek nyuszicsomaggal és reményeink szerint élménydús nappal térhetett haza.

A program támogatói: Ásotthalom Nagyközségi Önkormányzat, Pipicz Dániel, Mutter Bt., Árva Csaba, Molnár Pékség, ifj. Juhász Pál, Fackelmann István.

Köszönjük a Szent Imre Közösségi ház fiataljainak segítségét

és minden önzetlen segítő kezeknek a munkáját, valamint a kedves részvevőnek hogy eljöttek, teljessé varázsolták e napot!

Forgatag programok” rendezvénysorozatunkat a Nemzeti Együttműködési Alap támogatta a NEA-KK-17-SZ-0456 kódszámú pályázat keretében.

megrendezésre immár negyedik alkalommal, melynek az ásotthalmi Művelődési ház és Szent István tér a színtere. Legfőképpen a gyerekeknek szól, de a felnőttek is jól szórakoztak ezen a húsvét előcsalogató napon.